Legyünk boszorkák!
Mi másról lehetne szó, ha boszorkákat emlegetünk, mint a szexről? A természet
legnagyobb varázserejéről, az élet mákonyáról, amitől oly édesek az éjszakák,
és könnyűek a nappalok. És amit nem érdemes másképp űzni, mint teljes odaadással,
őszintén.
No, nem olyan asztaltáncoltató, jövőbelátó boszorkákra gondolok, akik
"belladonnával" altatták el, és ajzószerekkel ébresztették fel a férfiak
vágyát (bár néha e praktikák se jönnének rosszul), hanem olyanokra, akik a világ
kezdete óta ösztönösen jóban voltak a testükkel, és nem rejtették véka alá tüzes
vérmérsékletüket. Ettől persze minden valamirevaló férfi elvesztette az eszét.
Akkor is, ma is. Még mielőtt szigorúbb erkölcsű asszonytársaim megköveznének,
megmagyarázom, miért ácsingózom most, a kétezres évek elején annyira az (el)bájolás
tudományára. Mert tartok tőle, hogy a gyorsvonat sebességű emancipáció végképp kiüti
kezünkből a varázspálcát. Szemünkből eltűnik az igéző fény, csak az okoskodó és
gondterhelt tekintetek maradnak. A mézédes csábítás végképp a magazinoldalak és
a filmkockák közé szorul, és mi, nők akkor vesszük csak észre, hogy magunk
ellen fordult a harcunk. Hogy miért látom ilyen sötéten a jövőt? Nos,
"bekukkantottam" néhány hálószobába.
Lazíts!
Már megint nincs jelen, máshol járnak a gondolatai, torpant meg Tamás keze
partnere simogatása közben. Pedig a nyaraláson milyen fantasztikus volt:
derűs és kívánatos! Akkor meleg, szerelmes volt a tekintete, most pedig
valahova mögém néz, akkor is, ha beszélhetünk. Nem szeret már? Vagy mi
van vele? Ezt nem lehet kibírni!
Móni hiába próbált szabadulni a gondjaitól, eszébe jutott, hogy ma sem tudott
a főnöke kedvére tenni. A legrosszabb, hogy ő maga is bizonytalan a teljesítményét
illetően. Gondolni is rossz rá, mi lesz, ha beigazolódik a félelme, és elveszíti
az állását? A kislánya leckéjét sem ellenőrizte, hajat is kellene már mosni neki.
És Tamás láthatóan szenved az ő lehetetlen viselkedésétől. Mit tegyen? Aztán
mégis szeretkeznek, de mindketten csalódnak: a lány megint csak eljátssza a gyönyört.
Képtelen átadni magát neki. Zsókának sem sikerül a varázslat. Belefáradt, hogy a
saját munkája és a gyerekek nevelése mellett még a férjét is magához édesgesse
esténként. Pedig ha ő nem kezdeményez, a holtfáradt férfinak nincs ereje a
házasélethez. Az asszony minden este elkeseredetten vár a csodára, de hiába.
Az éjfél rendszeresen a konyhában találja. Kezdetben könnyek közt, mostanában
már száraz szemmel tömi magába a szalámis kenyeret meg a süteményt. Örömtelen az
élete. S most már az is zavarja, hogy meghízott. Úgy érzi, nem kell ő már senkinek.
Egyedül nem megy
Ildikó, a jó nevű közgazdász "az egyedül
nem megy" tétel megcáfolására tette fel egész eddigi életét. Utolsó és
egyetlen szerelmét ifjúkori botlásnak tekinti csupán. A fiú még a diplomaosztás
előtt elhagyta őt, a lány szerint azért, mert nem tudta elviselni az "ő
magasabb intellektusát". Azóta sem fanyalodott a "buta tyúkok
vigaszára", az erősebb nem ölelésére, különben sem érti, mi ez a hisztéria
a magányos nők körül, hiszen egyedül lenni jó: az embert nem zavarja senki,
nyugodtan olvasgathat, gondolkozhat, és ha társaságra vágyik, elcseveg a
barátnőivel. Azok a valaha volt édes éjszakák pedig már réges-rég feledésbe
merültek.
Juditnak látszólag mindenből bőven jutott:
szép, kedves és gyors észjárású. A férfiak szerint talán túl okos is, ami (mint
tudjuk) nem mindig használ a szerelmi kapcsolatoknak. Judit a mai napig nem
talált magának méltó partnert, pedig jócskán kinőtt már a párkereső korból.
Hogy mi az oka? Ő is bevallja, hogy egészen fiatalon a karrierje jobban
érdekelte, mint a szerelem. Később pedig már túl igényessé és merevvé vált
ahhoz. Ma már úgy látja, talán kevesebbet kellett volna használnia a fejét.
Most már szívesen elveszítené, de valahogy nem talál rá a nagy Ő. Lehet, hogy
már soha nem fog belekóstolni abba, amiről Cili, a barátnője áradozik neki?
Veszítsd el a fejed!
Cili folyton erre biztatja. Közben jár a
szeme, egy percig sem tud nyugton ülni, mindig kiszúrja a kávéház legcsinosabb
pasiját. Lopva rá ránéz, aztán elpirul, ha összeakad a tekintetük. A férje
szörnyen féltékeny rá, mert pontosan érzi, ilyen erotikus sugárzása van a
feleségének. De éppen emiatt szerelmes belé. Cili még mindig ugyanolyan
titokzatos számára, mint az első éjszakáikon. Pontosabban azóta már sikerült
megfejtenie, mitől nyűgözik le az ágyban töltött órák: Cili úgy tudja átadni
magát a kéjnek, annyira élvezi a szeretkezéseiket, olyan természetes
játékossággal reagál minden kezdeményezésére, mint egyetlen más nő sem előtte.
És még mindig friss, ruganyos, pedig már két gyermeket szült. Igaz, a férfi
nagyon vigyáz arra, hogy a felesége ne dolgozza agyon magát. Amióta megtehetik,
Cili a közös vállalkozásukban dolgozik, így marad ideje szépítkezni, sportolni,
találkozni az ismerőseivel. Szereti, hogy a férje kényezteti, elégedett a közös
életükkel.
Hopp, találtam egy boszorkát! És szerencsére
még néhányat, akikben mindennél erősebb a bizonyosság: csábításra születtek. Az
a dolguk, hogy boldogok legyenek, hogy megtalálják a gyönyörhöz vezető utat.
Újulj meg!
Be kell látnunk, hogy az ideális nő - aki társaságban úrinő, a konyhában remek
szakács, az ágyban pedig virtuóz - csak a férfiak képzeletében létezik - véli
Kata. Manapság ez lehetetlen. El kell döntenünk, hol teljesítünk. Ő ezt egyéni
módon csinálja. Hetekig a munkájának él, ilyenkor az otthonára, a párjára, a
gyerekeire kevesebb ideje marad. Amikor megérzi, hogy az életenergiái kimerültek,
hazatér töltekezni. A kiégésnek számtalan jele van: felhalmozódnak a papírok az
asztalán, kiürül a mélyhűtő, és a párja is kevesebbet mosolyog. Ekkor jön el a
turbékolás ideje. Kata három napig főz, rendet rak, vesz néhány szép ruhát magának,
és esténként meggyújtja az illatos gyertyát. Misi rögtön ráhangolódik, és kényeztetni
kezdik egymást. Egy kis masszírozás, borocska, beszélgetés, társasjáték meghitt
hangulatot varázsol közéjük. Ez az a pillanat, amikor a lány beveti új tudományát,
a hastáncot (nemrég járt el egy tanfolyamra), és Misi alig bír magával. Kata úgy
gondolja, manapság munka mellett kevés idő jut az örömökre, de ilyenkor mindent
be kell dobni. A legfontosabb a megújulni tudás. Csak így vehetjük fel a harcot a
számtalan külső csábítással. Ez sok energiát felemészt, de megéri.
Légy őszinte!
Ez a legnehezebb, hiszen éppen ezzel van a
nőknek a legtöbb bajuk, az őszinteséggel. Az élet szinte minden területén, de a
szexben különösen. Nem is lehet ezen csodálkozni, hiszen régen a szigorú,
vallásos erkölcsök, ma meg a gombnyomásra működő pornósztárok állítják szembe
őket egészséges ösztöneikkel. A férfiak meg szívesen behódolnak a médiahölgyek
módszereinek, aztán összekeverik a virtuális valóságot húsvér partnerükkel.
Juli mégis mindig megtalálja az arany
középutat. Még a gyes alatt történt meg vele (amikor a nők többsége egy időre
elveszíti erotikus töltését), hogy gyerektologatás közben egy férfi utána
fordult, és füttyentett. Akkor döbbent rá, mennyire hiányzik neki, hogy ismét
nőnek nézzék, és udvaroljanak neki. Felébredt benne a régóta alvó boszorka, és
aznap este belebújt a legszexisebb fehérneműjébe. A hatás nem is maradt el.
Azóta már ott tartanak a párjával, hogy együtt olvasgatják és gyakorolják az
"elnyújtott szexuális orgazmust". A jelszó: gondolatban mindent
lehet! Juli pedig már-már a gésák babérjaira pályázik. A titok nyitja persze
nem a szupernova, ahogy az egykori reklám hirdette, hanem egy kis romantika.
Edit folyton arról álmodozik, hogy együtt futnak le a férjével a Gellérthegy
oldalán, és utána belehemperednek a fűbe. Rózsának meg a balatoni szeretkezések
hiányoznak, amikor a naptól felgerjedt a vágyuk, és a vízben játszottak,
fogócskáztak, míg össze nem ölelkeztek. Anna is játékokra vágyik, a kicsi
meglepetésekre, a megbeszélt jelekre, amelyek lassan kikopnak az életükből. A
legjobb persze ezt a varázsszert (mármint a romantikát) nagykanállal adagolni
(egy kéthetes nyaralás Korfun például kiválóan megteszi), de ha nincs rá mód,
egy csipet is üdítően hathat. Egy színes, táncos éjszaka, egy fényes, elegáns
színházi este, vagy egy szerelmes mozi. Aztán kezdődhet az igazi boszorkánytánc!
Használati utasítás
Hogy mire érdemes vigyázni? Például kerülendő
a szex túladagolása, mert magas vérnyomást, szapora szívverést okozhat. Nem árt
tudni, hogy a folytonos teljesítmény kényszer, a szakmai sikerek csak a férfiak
potenciájának tesznek jót, a nők libidóját sajnos jelentősen csökkentik. Tehát
pihenjünk sokat! És jegyezzük meg: adni jó nagyon. Ezt különösen a szép nőknek
kell megtanulniuk, akiket amúgy is elkényeztetnek a férfiak, ezért az ágyban
passzívak maradnak. Volna még néhány bájital a tarsolyunkban, de ennyi elég
lesz mára. Ugye, nem is boszorkányság?
Forrás: Nők lapja